2011 Nov 13 - 01:56
Egy újabb izgalmas hétvége előtt álltunk, eljuthattunk a zenekar történetében először Nyíregyházára, illetve visszatértünk az első miniturnénk egyik legkellemesebb állomására, a közimádatnak örvendő Debrecenbe (ahol azóta már a Campus fesztiválon is volt szerencsénk fellépni).
A nyíregyházi buli napján azonban még útba ejtettük Debrecent, ahol egy nagyon fain kis Silverblade-Schecter-Artec bemutatót/közönségtalálkozót tartottunk a Leanderrel, hármasban Jozzy, Láder és én. A helyszín a debreceni Hangszerarzenál volt, ahol amúgy ezeket a termékeket hivatalosan, vagy akár kizárólagosan is forgalmazzák. Nagyon szép számban gyűltek össze az érdeklődök, ha jól emlékszem 4 szám után és közben pedig jaól el is dumálgattunk mindenféle érdekes vagy éppen csak vicces dologról.
Sokan kérdezték, mi van már a Ghost Away a.k.a. "Filmesszar" c. nótával, illetve az ahhoz éppen (még mindig) készülő klippel. Az ő kedvükre is próbáltunk tenni azzal, hogy ezt a dalt
teljes egészében elnyomtuk, amiről (a többi nótával együtt) fel is került a bolt egyik üzletvezetője, Golyó által elkészített felvétel. Ezek itten tekinthetőek meg: http://www.youtube.com/user/HangszerarzenalKFT
A bemutató után viszonylag korán, 4-5k tovább kellett állnunk, hiszen még egy laza 50km állt aznap előttünk. Rajtunk hármunkon kívül (JozzyLáderén) a többiek persze mind jól bezabáltak, amíg mi keményen toltuk az ipart, úgyhogy természetesen addigra halálosan éheztünk (főleg a két éhenkórász, Csicsi alias Láder alias Leander és én). PT (VDOC énekes) javaslatára aztán végül egészen Nyíregyházáig kellett várunk, ahol a helyi legendás helyen, a Twin Peaks-ben sikerült elpusztítanunk néhány igen megtermett Twin Peaks gyrost és sok más finomságot. Ezek után egy gyors bevásárlást tartottunk a helyi tecsóban, ahol mindenféle szeszesitalt és társait sikerült magunkhoz vennünk, hiszen aznap ”””komoly””” kihívás előtt álltunk. Idoru vs Leander/VDOC.
A verseny végkimenetele természetesen szörnyűséges Idoru veszteséggel zárult. Srácok… ugyan már. Másnap persze ment a magyarázkodás, amit a mi alkalmi túrmenedzserünk, Háló (Balázs egy állandó tartozéka, mint Beavis-nek Butthead…) gyorsan helyre is tett. Mondjuk reggel azért ő is meglepődött, hogy „hmm, mi már Debrecenben vagyunk?” (uis ott foglaltunk szállást magunknak).
A másnap csodálatosan telt, ennél csodálatosabban tán már nem is telhetett volna, hiszen a nagyon kedves debreceni barátaink, az éppen születésnapos Szőke Éváék ismét vendégül láttak minket úgy, mint legutóbb a Campus fesztiválon, annyi különbséggel, hogy ez alkalommal nem a kedves Bulátkó családhoz, hanem az Éva anutájához lettünk meginvitálva. Hihetetlen 15 főre kalkulált mennyei lakoma várt ránk, töménytelen mennyiségű szeszes és más egyéb italokkal kiegészítve. Elképesztő mekkora szeretetben volt részünk,
amiért nagyon de nagyon hálásak vagyunk. Utólagosan aztán fel is köszöntöttük Évát és Csillát. Köszönjük szépen azt a hihetetlen szeretetet, ételeket/italokat és mindent amit Tőletek kaptunk!
Az esti koncertre igen jól lakottan, örömmel és bódogsággal indultunk aztán neki. Debi aztán ismét megmutatta nekünk, miért is annyira szerethető hely, a buli fergeteges volt, a hangzás pedig (állítólag) mind befelé, mind kifelé brutális volt. Talán el sem kellene mondanom mennyire várjuk már, hogy visszatérjünk decemberben a TCS elé a Főnix csarnokba. Hellyeaaah!
Srácok, állat volt!!! Köszönjük szépen!
