Leander turnénapló: 2011.12.16. Budapest - Dürer Kert

Ezen a hétvégén ismét Budapesten lépett fel a Leander, idén már nem éppen az első alkalommal. A karácsonykor esedékes céges bulik, illetve a sokadik pesti koncert ellenére ez alkalommal is hihetetlen érdeklődés övezte a bulit. A program nagyon fain volt, a kisterem tele volt zenekarokkal, a nagy teremben pedig szintén egy nagyon fain kis felhozatalt sikerült összerántania a szervezőknek.

A nagyteremben az első zenekar az Alterdistrict volt, ahol a gitáros a mi kis virágszálunk előző zenekarának, a Babylon-nak volt a gitárosa. Utánuk a Wackor zenekar vette át a porondot, akiket annak idején még az első Wigwam-os Dime emlékesten ismertem meg. Imádom őket, és nemsokára jön ki az új lemezük, úgyhogy tessék majd utánuk nézni. Az Idoru most sem okozott csalódást, vér profikként darálták le a közel 1 órás programjukat. Nem tudjuk elégszer hangsúlyozni mennyire örültünk, hogy velük csináltuk meg ezt az egész turnénkat. Ezek után mi következtünk. Pesten fellépni, főleg egy ilyen jó közönség előtt mindig fantasztikus kihívás, és nagyon nagy öröm. Ezt azonban sikerült beárnyékolnia egy hirtelen jött „betegségnek”, állapotnak vagy nem tudom minek. Sajnos mindenféle előzmény, vagy jel nélkül sikerült eléggé komolyan lebetegednem erre a napra, aminek következtében egész nap ágyba kényszerültem, és a koncertet is igen nagy nehézségek árán sikerült lenyomnom. A kezdés előtt a biztonság kedvéért azért lenyomtam egy páleszt, de még az sem segített!!! Képzelhetitek… :)

A program felétől gyakorlatilag végig arra kellett koncentrálnom, hogy el ne ájuljak, vagy ne hányjam össze magam (bár utóbbi azért eléggé metál lett volna:). Az én élményemet ez sajnos eléggé elcseszte, de szerencsére a közönség, és a csapat többi része ettől függetlenül nagyon jól érezte magát, és szerintem sikerült ismét egy elég fain kis bulit összehoznunk.

A koncert után szinte rögtön haza is kellett mennem, így sem az Embers zenekar búcsúkoncertjét, sem a reggel 6ig tartó after party-t nem sikerült kiélveznem (így erről most csak a többiek tudnának majd mesélni). Hazarohantam papulni és gyógyulni, és csupán egy sárszürke ordítva hányással sikerült feldobnom az estémet.

Hungarian